Galambászat

Fiatal galambokkal versenyzõ bajnokok módszere Hollandiában és Belgiumban

A galambsport Hollandiában és Belgiumban nem ugyanaz, mint Thaiföldön. Errõl már egy elõzõ cikkben is írtunk. De a fontos versenyek Európában még mindig az öreg galambokhoz kapcsolódnak, ez így volt régen is és ma sem változott a helyzet.

Egészen a hatvanas évekig a fiatalok versenye csak teher volt a galambászok számára. Semmi más jelentõsége nem volt, mint hogy felkészítsék a fiatalokat a jövõre. A fiatalok, a röptetések során megszerezték a kellõ tapasztalatot a következõ év fõ versenyeire. Úgyis mondhatnám, hogy a fiatalok versenyeit alig tartották többre, mint a tréningeket.

De jött egy fordulópont. Az ötvenes években a Holland szövegség kijelölt egy versenyt a fiatalok számára, Orleansból. A távolság a délen lakó galambászok számára 420 km volt, de az északiak számára ez több volt, mint 650 km. Rengetegen tiltakoztak ez ellen a verseny ellen. Túl nagy a távolság – mondták. A fiatalok nem tudnak ilyen távolságról versenyezni. Ezért, az északon élõ galambászok kihagyták ezt a versenyt. Azoknak, akik a verseny ellen voltak, úgy tûnt félelmeik beigazolódtak, hiszen katasztrofális lett a verseny végeredménye. A galambok egyharmada elveszett. De az, az érdekes, hogy ez a kudarc mégsem jelentette az orleansi versenyek végét, éppen ellenkezõleg!

Fokozatos változások

A galambászok fokozatosan megváltoztatták véleményüket: rájöttek arra, hogy a fiatalok könnyedén megbirkóznak 450 km-es, vagy még ennél is nagyobb távolsággal. Egyre több galambászt kezdett érdeklõdni a fiatalok versenye iránt, és az orleans-i versenynek akkora lett a népszerûsége, hogy végül az egyik legnagyobb versennyé nõtte ki magát.

A korai 90-es években nem kevesebb, mint 250 000 galambot eresztettek fel egyszerre. Az újságok így írtak a verseny indításáról: „Orleans fölött az ég olyan volt, mintha teljes napfogyatkozás lett volna.”

A 70-es években változott meg a helyzet. A fiatalok versenye már nem csupán annyit jelentett, hogy a jövõre tréningezik õket, hanem legalább akkora lett a tétje a versenyeknek, mint az öreg galamboknál. Az egyik oka ennek az volt, hogy az öregek versenyénél általában ugyanazok a galambászok nyertek évrõl-évre, míg a fiatalok versenyénél az esélyek egyformák. Mindenki tudott gyõzni (azokban az idõkben!) Mivel ekkora lett az érdeklõdés, ezért egyre több versenyt rendeztek a fiatalok számára, egészen 600 km-rig és nagyon kevés galamb veszett el.

Ezzel megjelent egy új kategória a galambászatban. Azok, akik inkább a fiatalok versenyére összpontosítottak, õk lettek a „specialisták”. Néhány éven belül annyira eluralták az élmezõnyt, hogy tönkretették a versenyzést. Most az a mulatságos helyzet állt elõ, hogy a múltban azt mondtuk: „a fiatalok versenyénél mindenki egyforma eséllyel indul”, és íme, pont az ellenkezõ helyzet állt elõ.

A fiatalok versenye inkább „családi partikra” kezdett el hasonlítani, és mindig ugyanazok nyertek. A „specialisták” ellen gyõzni szinte lehetetlen. Ezt, az átlagos galambász elfelejthette, mivel már akkor elvesztette a versenyt, mielõtt még elindult volna rajta. Fõleg azok, akik hosszú távú versenyeken indulnak, hiszen, az köztudott, hogy születésük évében a fiatalok nem versenyeznek jól hosszú távon, hiába származnak hosszú távon versenyzõ õsöktõl.

Ebben a cikkben ezeknek a szuper versenyzõknek a módszereirõl írok, akik a fiatalokkal érnek el fantasztikus eredményeket. Bár abban nem vagyok biztos, hogy az európaiak jobb eredményeket érnek el a fiatalokkal, mint a thaiföldi versenyzõtársaik. Thaiföldön rengeteg pénz van a galambászatban, és amikor pénzrõl van szó, nem éri meg nem odafigyelni.

Tenyésztés

A „specialisták” a galambok tenyésztését november végén vagy december közepén kezdik. Ez az idõszak a tél közepe, a napok hidegek és rövidek. És itt egy tanáccsal szeretnék szolgálni az olvasónak: ha valaha is tervezi, hogy ellátogat Belgiumba, vagy Hollandiába, kérem, azt ne télen tegye. Nagyon csúnya ilyenkor az idõjárás és sokan depresszióba esnek. Bár ezek többnyire nem galambászok. A tenyésztõk túlságosan elfoglaltak ilyenkor ahhoz, hogy pszichiáterhez járjanak. A tenyésztési szezon a csúcson van ilyenkor és ez, minden idõt lefoglal. Muszáj egy kicsit nyújtani a napokat, hiszen a galambok nem párosodnak, ha a nappali fény kevesebb, mint 7 óra. Gyakran kell vizet is adni a galamboknak, hiszen az rögtön megfagyhat és bejegesedik. Általában reggel 7 órakor felkapcsolják a villanyt és este 9-ig ég. Ezt, a párosítást megelõzõ 10 nappal kezdik el.

Ha a galambokat novemberben illetve decemberben párosítják az Új Évre kb. egyhetesek lesznek a galambok. Pont akkor, amikor a zenészek rázendítenek az Új Évi köszöntõre.

Azok a galambászok, akik hosszú távon versenyeznek, egy kicsit késõbb párosítanak, mivel tudják, hogy a fiatalok versenyén nincs esélyük.

A fiatalok életük elsõ négy hónapjában sok proteint kapnak (zöldborsó). Ezt úgy tartják, hogy a fejlõdésükhöz feltétlenül szükséges.

Tréning

A „specialisták” áprilisban kezdik el a diétás táplálás. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok könnyebben emészthetõ takarmányt kapnak. Kevesebb proteint, kevesebb zöldborsót és több diétás magot. Az ilyen etetésnek az eredménye az, hogy a galambok szinte maguktól elkezdenek a dúc körül tréningezni. Ez feltétlenül szükséges. Ha a fiatalok nem repülnek maguktól a dúc kinyitása után legalább egy órát, akkor fölösleges õket tréningezni. Hiszen ha a galambok a kiengedés után nem repülnek, ez azt jelenti, hogy nincs kondíció.

Ha nincs kondíció, nincsenek eredmények és elvesznek a madarak. A legtöbb bajnok májusban, amikor a fiatalok öt hónaposak, akkor kezd el velük tréningezni. Egy öt hónapos madár már nagyon öreg galambnak számít a taiwani viszonyokhoz képest, de az idõjárás teljesen más Hollandiában. Itt a galambok nem röptethetõek május elõtt, az idõjárás miatt. Ezzel szeretnénk elkerülni az értelmetlen veszteségeket.

Az idõjárást azonban nem lehet elõre megjósolni, ezért elõfordulhat, hogy minden elõvigyázatosság ellenére a versenyeken rossz idõjárással szembesülnek a galambok. Az ilyen versenyeket bármilyen galamb meg tudja nyerni, erre emlékezzenek, amikor galambot vásárolnak! Mint az a japán bajnok, aki sokkal szerencsésebb a galambok vásárlásában, mint mások.

Hogy ez hogyan lehetséges? Mert mielõtt megvenné a galambot, megnézi, hogy milyen idõjárási körülmények között nyert a galamb. Más szavakkal: fair volt-e a verseny, egyenlõ esélyekkel minden galamb számára.

Ez az egyik olyan tényezõ, amit nálunk, Európában meg kell nézni, amikor egy galamb eredményét megítéljük. Meg kell vizsgálni, hogy milyen volt az idõjárás a versenyek alatt.

Természetesen a bajnokok utálják a szerencsés versenyeket. Azért az ilyen versenyeknek is van pozitív hatása: egy kívülálló is gyõzhet. Megtartják azokat a galambászokat, akik állandóan veszítenek. Azzal, hogy ez a jó eredmény minek köszönhetõ, nem törõdnek. A szerencsés gyõztesek is galambok, erõs hátszéllel, nagy métersebességgel.

De menjünk vissza a tréninghez. Én kb. 10 km-es úttal kezdem, a következõ „toss” – ez az angol megfelelõje a tréningnek – 15, aztán pedig a 20 km.

Ritkán repülnek a galambok egyenesen haza a tréningrõl, és addig megyek 20 km-es távolságokra, amíg nyílegyenesen haza nem repülnek. Csak ezután növelem a távolságot 30 -70 km-ig.

Verseny program

A versenyszezon június végén kezdõdik és a nagy verseny (Nemzeti Orleans-i bajnokság) pedig augusztus elején van. Ez utóbbi verseny régebben augusztus végén volt. Ez az idõpont (és ezt nagyon fontos tudni) éppen a galambok vedlésére esett. A vedlés pedig nagy probléma a fiatalok versenye alatt. Azok a galambok, akik vedlenek, nem nyernek. Mit tettek erre a galambászok? Mesterségesen leállították a vedlést. Elõször kortizont használtak, utána pedig a „sötétítési rendszert”, ami azt jelenti, hogy a nappali világos órák számát lecsökkentették maximum 10 órára.

Miért nem használnak már kortizont? Ezt a szert betiltották, mivel drognak számít. Azokat a galambászokat, akiket elcsíptek kortizon használattal, 3 évre kizárják a versenyzésbõl. És a nemzeti szövetségek Belgiumban és Hollandiában a (KBDB és NPO) szerették volna, ha abbahagyják a galambászok a vedlés mesterséges leállítását, ezért inkább megváltoztatták a versenykiírást.

Ezért most a nemzeti verseny idõpontja korábbra került, mint régebben. A versenyszezon egy 90 km-es versennyel kezdõdik és minden héten növelik a távolságot. A nagy versenyek (Nemzeti és szövetségi versenyek) 400 és 600 km-res távon vannak.

Különbözõ

Még azt is fontos tudni, hogy Belgiumnak más helyzete van a többi európai országhoz képest. Nem úgy, mint Hollandiában vagy Németországban. Belgiumban a galambászoknak lehetõsége van választani. A fiatalok versenye májusban kezdõdik Quievrainból. (a távolság 50-145 km-ig, akik északon laknak, nekik a legnagyobb távolság), és innen kezdve minden héten van verseny Quievrainból. Elhiszik, hogy vannak olyanok, akik csak innen versenyeznek? Hollandiában ezen gyakran nevetnek, mert azt mondják, hogy ez a távolság nagyon kicsi. De másrészrõl azt is figyelembe kell venni, hogy egy-egy versenyen Quievrainból felereszthetnek 250 000 galambot is, ami bizony nem teszi könnyûvé a tájékozódást. Május végén a belgák elkezdenek versenyezni Noyon-ból, vagy egy hasonló helyrõl, ahonnan a távolság 160 és 250 km között van és innen minden hétvégén versenyezhetnek.

Júniusban és késõbb a középtávú versenyek kezdõdnek. (kb. 350 km) minden hétvégén és utána a Nemzeti bajnokságok. Tehát júliusban már minden héten versenyeztethetik a fiatalokat Quievrainból és Noyonból, ez a rövidtáv, illetve már elindult a középtáv is. Tehát 3 verseny egy napon. A kisebbség (a bajnokok) a középtávú és a nemzeti versenyeket részesítik elõnyben, mert ezeknek a versenyeknek nagyobb a presztízse és jobban figyel rájuk a sajtó. Az átlagos galambászok csak a rövidtávon indulnak. De még, ezen felül van egy harmadik kategória: a szenvedélyes galambász. Õk minden héten minden versenyen indulnak (Quievrainból, Noyonból és a középtávú utakról).

Várják a galambokat reggel, délben és délután érkeznek a galambok a középtávú versenyrõl. Elképzelhetik a stresszt. Egy ilyen szenvedélybeteg galambász feleségének lenni, nem nagy mulatság hétvégén.

Hollandiában nincs választási lehetõség. Ott hétvégén egy verseny van, és ez megmagyarázza azt a hatalmas indulólétszámot, amin a külföldiek gyakran csodálkoznak.

Extra etetés

A grit a normál táplálék mellett a legfontosabb, amelyre a galamboknak szüksége van. A bajnokok általában megengedik galambjaiknak, hogy annyit egyenek belõle, amennyit csak akarnak. Minden nap, vagy minden másnap fel kell frissíteni a grittet, mivel a galambok nem eszik meg az otthagyott homokkövet. Ráragad a por, és ezt a galambok nem szeretik, csak a frisset. Egyszer mondta nekem egy orvos, tudós, aki a galambokra szakosodott, hogy azok az ásványi anyagok, amelyek megtalálhatók a gritben, mennyire fontosak.

Azt mondta: „Amikor a galambok versenyrõl jönnek haza, tegyél eléjük normál ételt és egy kis grittet és nézd meg, mi történik. Így tettem és a dokinak igaza volt. Elõször az ásványi anyaghoz nyúltak a galambok. Ismertem egy tenyésztõt, aki a dúc elé rendszeresen szór grittet, és amikor jönnek a galambok a versenyrõl, nem mennek be a dúcba, hanem elõtte eszegetnek. Ez az ösztönük. Hiszen szükségük van azokra az ásványi anyagokra.

A versenyt követõ elsõ napokban diétás ellátásban részesülnek a galambok, hogy jó legyen az emésztésük, de a hét vége felé, a versenyhez közeledvén, extra kukoricát vagy mogyorót kapnak, hogy teli legyenek energiával.

Gyógyszerezés

Lehet, hogy ez meg fogja Önöket lepni, de a gyógyszerezés nem számít lényegesnek, annál inkább a dúc. Ez elsõsorban a változó idõjárás miatt van így. Az a lényeg, hogy olyan dúcot sikerüljön építeni, amely a lehetõ legkevésbé van kitéve az idõjárás változó körülményeinek. Ha a dúcban gond van, az elsõsorban a légzõszervekkel kapcsolatos. A bajnokok megelõzni kívánnak, a gyógyszerezés helyett. A legjobb megelõzés pedig a tökéletes környezet, dúc.

Azért nem akarnak antibiotikumokat adni, mert félnek attól, hogy a galamboknak idõsebb korukban állandó egészségügyi problémájuk lesz.

A felnõtt galambok versenye az, ami igazán számít a többségnek, annak ellenére, hogy a fiatalok versenye egyre népszerûbb. A „specialisták” még mindig kisebbségben vannak. Néhányan közülük, nem is foglalkoznak mással, csak a fiatalok versenyére koncetrálnak. Ezek a versenyzõk kétségtelenül használnak anti-biotikumokat a légzõszervi megbetegedések ellen. Ez több terméknek a kombinációja, amit Taiwanban is jól ismernek. Amikor a kicsik hat hetesek, akkor lekezelik õket trichomonázis ellen. A kezelés egy hétig tart, és ezt megismétlik a versenyszezon elõtt.

A versenyzés alatt amennyire csak lehetséges kerülik a gyógyszereket. A legnépszerûbb termék a 10%-os Ronidazole. Sok bajnok még glükózt is tesz hozzá. A kokcidózis nem probléma, nagyon kevesen kezelnek ez ellen. Hiszen ez utóbbi betegség általában a rossz dúc eredménye (nagy páratartalom, nedves környezet), vagy egy másodlagos megbetegedés, például a szalmonelláé.

Sõt mi több, a legtöbb gyógyszer a kokcidózis ellen „megöli a kondíciót”. A legtöbb bajnok nem hisz abban, hogy a versenygalambok is kapjanak vitaminokat. A vitaminok jók a tenyészeknek vagy azoknak a galamboknak, akik vedlenek vagy általában betegek. Amikor meleg van, akkor a galambok elektrolitokat kapnak a versenyzés után. Mivel így pótolják az elveszett nedvességtartalmat.

Képaláírás. A gyógyszerektõl nem repülnek gyorsabban a galambok.

A rendszer; Dilemma

A tenyésztõk általában két különbözõ rendszerrel dolgoznak. Mindkettõnek vannak elõnyei és hátrányai. Az egyik ilyen rendszer a természetes módszer. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok tojásról, vagy kisgalambról versenyeznek. Ezt általában azok használják, akik a nemzeti versenyekre összpontosítanak, mint például az Orleans-i vagy a Bourges-i versenyekre. Egyszer készítettem egy tanulmányt a nemzeti versenyek bajnokairól. 65%-ban használták a természetes módszert, kisgalambbal a fészekben versenyeztek. Tehát úgy néz ki, hogy ez a módszer megfelelõ azoknak, akik egy-két fontosabb versenyt céloznak meg. A hátránya ennek a módszernek az, hogy a tojáson ülõ galambok, bizony nagyon ritkán sikeresek, a teljesítményük csúcsán két hétig vannak, akkor, amikor kisgalamb van a fészekben. A másik hátránya ennek a rendszernek az, hogy a galambok nem tréningeznek a dúc körül maguktól. Nagyon fontos a galambok tréningezése, ezért erõltetik, hogy a galambok röpüljenek. Labdával, zászlóval vagy valami más tárggyal ijesztgetik õket. Vagy elviszik õket autóval.

A másik rendszerben elkülönítik a nemeket verseny idényre. A nagy elõnye ennek a rendszernek, hogy a jó formában levõ galambok úgy edzenek a dúc körül, mint a fene. Általában így versenyzik a legtöbb bajnok.

Elkülönítve tartják a hímeket és a tojókat. Reggel a hímek tréningeznek, este a tojók. Vagy fordítva, de ez nem lényeges. Néhány órával bekosarazás elõtt találkoznak a hímek és a tojók. Amikor nagyon meleg van, akkor egy nappal a bekosarazás elõtt találkoznak. Ennek az az oka, hogy amikor kosárba rakják õket, akkor már nyugodtak legyenek a hímek, és már nem izgatottak. Azok a galambok, akik a bekosarazásnál izgatottak, stresszesek, kifárasztják magukat a szállítás alatt.

Következtetésképpen

Tehát a bajnokok úgy tartják, hogy ha egy kijelölt versenyt szeretnél megnyerni, akkor kisgalambbal a fészekben érdemes versenyezni. De azok, akik minden versenyen szeretnének jó eredményt elérni, (de nem a gyõzelem a legfõbb szándékuk) számukra a nemenkénti elkülönítéses módszer a legjobb.

Legalábbis ezek a módszerek jellemzik a holland és belga bajnokokat. Jók ezek, vagy lehetnének jobbak? Meg kellene kérdezni a taiwani bajnokokat, hogy válaszokat kapjunk ezekre a kérdésekre.

© Ad Schaerlaeckens